Több mint 18 ezres közönség előtt harcolta ki a továbbjutást a Ferencváros, tegnap este a Groupama Arénában. Azonban a 15 éve várt áttörésért keményen megkellet, küzdenie a csapatnak. A litván Sudova szervezett védekezéssel készült az összecsapásra, ami több ízben is a továbbjutás közelébe juttatta őket. Ezzel szemben a FRADI lendületes támadásai mögül sokszor hiányzott a magabiztos védelem. Az eltérő stílus miatt, a hazai csapat dominanciája ellenére, sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat. A 67. percben pedig még döntetlen volt az állás, ami a litvánoknak kedvezett.

https://www.facebook.com/fradi.hu/

A Ferencváros talán legnagyobb érdeme, hogy végig keményen küzdöttek és a negatív fordulatok sem törték meg a csapat morált. Ennek eredménye lett végül a fölényes győzelemnek mondható 4-2-es végeredmény. A győzelem 6 további meccset és nem mellékesen 2.93 millió eurót jelent a csapatnak. A sorsolások eredményeitől függően a FRADI olyan nívós csapatokkal mérkőzhet meg, mint az Arsenal vagy a Manchester United, ezzel is növelve a csapat hírnevét. Az első sorsolást a mai napon tartják.

Szorítsunk nekik!

https://www.facebook.com/fradi.hu/

1. KALAP
Sevilla (spanyol)
Arsenal (angol)
Porto (portugál)
Roma (olasz)
Manchester United (angol)
Dinamo Kijev (ukrán)
Besiktas (török)
Basel (svájci)
Sporting CP (portugál)
CSZKA Moszkva (orosz)
Wolfsburg (német)
Lazio (olasz)
2. KALAP
PSV (holland)
Krasznodar (orosz)
Celtic (skót)
Köbenhavn (dán)
Braga (portugál)
Gent (belga)
Mönchengladbach (német)
Young Boys (svájci)
Asztana (kazah)
Ludogorec (bolgár)
APOEL (ciprusi)
Eintracht Frankfurt (német)
3. KALAP
Saint-Étienne (francia)
Qarabag (azeri)
Feyenoord (holland)
Getafe (spanyol)
Espanyol (spanyol)
Malmö (svéd)
Partizan (szerb)
Standard Liege (belga)
Wolverhampton (angol)
Rennes (francia)
Rosenborg (norvég)
Istanbul Basaksehir (török)
4. KALAP
AZ (holland)
Guimaraes (portugál)
Trabzonspor (török)
Olekszandrija (ukrán)
Dudelange (luxemburgi)
LASK Linz (osztrák)
Wolfsberg (osztrák)
Slovan Bratislava (szlovák)
Lugano (svájci)
Rangers (skót)
CFR Cluj (romániai)
FERENCVÁROS (magyar)
A SORSOLÁSRÓL
• Minden csoportba minden kalapból egy csapatot húznak.
• Egy ország két klubja nem kerülhet egy csoportba.
• Orosz és ukrán csapatok nem kerülhetnek egy csoportba.
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE
1. forduló: szeptember 19.
2. forduló: október 3.
3. forduló: október 24.
4. forduló: november 7.
5. forduló: november 28.
6. forduló: december 12.

 

L.I