Az Erasmus az Európai Unió egyik legsikeresebb programja.  Az idei év végén akár 10 milliót is meghaladhatja a benne résztvevők száma. A tanárok, diákok és szakértők számára létrehozott program alapgondolata az, hogy a határokon átívelő kapcsolatépítés és tapasztalatcsere, minden résztvevő előnyét szolgálja. Az alapvetően tanulmányi utakban, szabadegyetemekben és konferenciákban testet öltő program, nem csak tanulmányok terén segíti a diákokat. A kapcsolati háló bővítése mellett, a rendezvények teret adnak, olyan ismeretek megszerzésének is, amelyek nem az oktatáshoz, hanem a mindennapi élethez kötődnek szorosan.

Idén a vakok és gyengén látók helyzetével ismerkedhettek meg az érdeklődők a BGSC Szent István szakkollégiumban megrendezett, programsorozaton. A résztvevő közt, spanyol, lengyel és horvát cserediákok voltak, akik angol nyelvű előadásokon vettek részt. A Nem Adom Fel  alapítvány szervezte esemény, sokak számára meglepő tapasztalat volt.

 

 

A Nem Adom Fel alapítvány számos érzékenyítő és oktató programot szervez országszerte, ezen felül pedig hozzájuk köthető a Nem Adom Fel Kávézó és étterem melyben a dolgozok, mind fogyatékkal élők vagy speciális élethelyzetben élők, akiknek az ott elvégzett munka komoly segítséget nyújt a továbblépésben.

Az Erasmus+ program népszerűsége Magyarországon töretlen, évről évre nő a rendelkezésre álló forrás, és ezzel együtt a pályázók száma is. Hazánkban idén csaknem 16 milliárd forint pályázati támogatást nyertek el köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőttkori tanulással foglalkozó intézmények és szervezetek a programban. Ez a tavalyi évhez képest 15 százalékos emelkedést jelent, és több mint 21 ezer diák részvételét tette lehetővé az oktatás és képzés területén.

 

 

 

 

 

L.I