A délelőtt kezdődő programokkal minden nap a kicsiknek kedveztek. A zenés programok és bábelőadások mellet, egész nap arcfestés, társasjátéksátor és népi játékokkal kedveskedtek az iskolakezdés előtt álló ifjú közönségnek a szervezők.

 

 

Kora délutántól a kultúra került a középpontba. Táncegyüttesek, filmvetítések és könnyűzenei koncertek követték egymást. Szombaton és vasárnap a gömbszínpad a humor fellegvárává alakult, ahol Sándor György és Laár András humoristák voltak a várkapitányok. Előadásaik osztatlan sikert arattak a közönség soraiban.

 

 

A templom előtt felállított nagyszínpad adott otthont az esti koncerteknek, ahol többek közt olyan híres előadók szórakoztatták közönséget, mint a Marko Markovic Brass Band.  A fesztivál egész ideje alatt, nyitva állt a FRADI sátor, ahol a 120. születésnapját ünneplő csapat játékosaival és a régi idők nagy pillanatairól készített képcsarnokkal találkozhattak az érdeklődők.

 

 

A szórakozás mellet komoly szerepet kaptak kulináris élvezetek is. A kézműves ételek kedvelői, kürtőskalács, fagylalt és hagyományos ételek közül válogathattak, míg a borok szerelmesei számos pincészet legkiválóbb boraiból kóstolhattak.  A negyedik alkalommal megrendezett fesztivál, a kerület saját kulturális rendezvénye, amely mára Budapest egyik legnívósabb programsorozatává nőtte ki magát. Évről évere nő a fesztiválra látogatók száma, amely kiváló alkalom a kerületi lakosok és a kerületben működő közösségi terek egymásra találásához.

 

 

L.I